Koraszülött a gyermekem
Az internetnek köszönhetően pillanatok alatt értesülünk a legkülönbfélébb világnapokról. A legjelentéktelenebb(nek tűnő)től az igazán komoly témákig minden megtalálható. A koraszülöttek napja az utóbbi csoportba tartozik, hisz Magyarországon minden 10. gyermek korábban érkezik¹. A terhesség 37. hete előbb (vagy nagyon alacsony súllyal) született gyermekeket tekintjük koraszülöttnek. Egy-két nap alatt is hihetetlen mértékű fejlődés történik az anyaméhben. Minél több időt tud bent tölteni a baba, annál kisebb eséllyel alakulnak ki szövődmények. Emiatt hatalmas különbség lehet a koraszülöttek között.
De bármennyire is különböznek ezek a babák, egy dolog mégis közös bennük: hatalmas küzdők. Ahogy a szüleik is. Róluk kevesebb szó esik, ami érthető is. A fókusz a koraszülött gyermeken van, hiszen gyakran szükség van légzés és/vagy keringéstámogatásra, gyógyszeres kezelésekre és még rengeteg egyéb beavatkozásra. A szülők háttérbe szorulnak. Pedig nekik is szükségük van a támogatásra. Bármennyire nem úgy tűnik, a koraszülés is veszteség. Ezek az anyák nem tapasztalhatták meg a terhesség utolsó heteit, hónapjait. Sokan közülük nem tartották kezükben az újszülött gyermeküket, nem volt aranyóra sem. Ezek mellett pedig ott vannak a fizikai nehézségek: a koraszülés hátterében meghúzódó betegségek, fertőzések; beavatkozások a szülés során, császármetszés, stb. Mindannyian máshogy éljük meg az új helyzetet, amit a koraszülés hozott magával.
De nagy általánosságban elmondható, hogy a koraszülők sokkal érzékenyebbek az átlag szülőknél. A legártatlanabb kérdés, kijelentés is szíven tud ütni minket. Ne haragudjatok ránk ezért! Egy teljesen más dimenzióban éljük az életünket, főleg a kezdeti szakaszban. Lovagolunk a szavakon, mert sokszor nincs más kapaszkodónk. Minden mondatban keressük a remény legapróbb jelét, mert hinni és bízni akarunk. Nagyon hálásak vagyunk, ha érdeklődtök és gondoltok ránk. De kérlek, ne sértődjetek meg, ha nem esnek jól a “majd megnő”, “de legalább életben van”, “a szomszéd kisfia is…” és az ezekhez hasonló mondatok. Ahogy már említettem, hatalmas különbség van a koraszülöttek között. A szüleikkel ugyanez a helyzet. Vannak olyanok, akik bátran mesélnek bárkinek és szívesen meghallgatják a történeteket a szomszéd kisfiúról. De vannak olyanok, akik ebben a helyzetben teljesen megváltoznak és senkit nem akarnak közel engedni magukhoz, még akkor sem, ha korábban örömmel osztották meg az életüket másokkal. Kívülállóként nehéz ezt átérezni. És nagyon nehéz megtalálni az utat egy koraszülőhöz.
Ugyanaz a kérdés eshet nagyon rosszul és nagyon jól is egy koraszülőnek. Ezért nincs “10 mondat, amit bátran mondhatsz egy koraszülött anyukájának” című cikk. Nincs univerzális recept arra, hogyan lehet velünk beszélni. Egy titok van: hallgass meg minket, engedd, hogy annyit osszunk meg amennyi nekünk éppen akkor megfelelő. És ismét kérlek, ne sértődjetek meg, ha nem azt a választ kapjátok amit vártatok vagy nem olyan módon/stílusban. Idővel könnyebb lesz. Nektek is, nekünk is. Eleinte csak a hozzánk hasonló helyzetben lévőkkel találjuk meg a hangot. Az anyukák együtt laknak az anyaszállón (a legtöbb PIC osztállyal rendelkező kórház biztosít helyet az anyukák számára, hogy minél többet lehessenek a babájukkal), mindenki hasanló problémákkal küzd. Sokan heteket vagy akár hónapokat töltenek a kórházban a babájukkal. Ezalatt az idő alatt olyan erős kötelék alakul ki a többi anyukával, ami egy külsős számára elképzelhetetlen. Aggódunk a saját és egymás gyerekéért. Együtt éljük át a nehézségeket, az apró győzelmeket és a veszteségeket is. Amikor hazaengednek egy babát, az egyik szemünk sír, a másik nevet. Őszintén örülünk, hogy annyira jól van, hogy hazamehet. De hiányozni fognak. Egymás életének fontos részévé váltunk. Akkor is, ha a későbbiekben nem fogjuk (vagy nem tudjuk) tartani a kapcsolatot. De akkor, ott nagyon sokat jelentett, hogy nem voltunk egyedül.
Szeretnénk kapcsolódni a többi szülőhöz is, de nem tudjuk hogyan. Olyan, mintha egy teljesen más nyelvet beszélnénk. Azt hihetnénk, hogy a hazaengedés után ez megváltozik. Pedig egy másfajta nehézség veszi kezdetét. Eleinte a biztonságot jelentő gépek és személyzet nélküli boldogulás okoz gondot. Utána pedig a sok szervezés. Még a “legszerencsésebb” koraszülöttnek is rengeteg vizsgálatra, fejlesztésre kell járnia. Ezeket mind össze kell hangolni és közben arra is figyelni kell, hogy a gyermeket ne terheljük túl, de mégis elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű fejlesztésben legyen része. Meg kell találni a számára legjobb kezelést/fejlesztést/szakembert. Ezek mellé társulnak a minden szülőt érintő problémák: a kialvatlanság, az etetési nehézségek, a folyamatos készenlétben állás stb.
Idővel megszokjuk és felállítunk egy rendszert. Vannak, akiknek jobban alakul az életük és előbb-utóbb teljesen elhagyhatják a fejlesztéseket. De olyan is előfordul, hogy hosszabb időre, vagy akár egy teljes életen át erre kell berendezkedniük. Akárhogy is alakul, az idő a segítségünkre van. Egyre könnyebb lesz nyitni a többiek felé, elmesélni a történetünket. Lehet a teljes képet soha nem fogjuk tudni megosztani másokkal, de ha türelmesek és nyitottak vagytok, észre fogjátok venni, hogy nem is különbözünk annyira egymástól. Nehezebb úton indultunk, de a lényeges dolgokban egyformák vagyunk: a legnagyobb szeretetben neveljük a gyerekeinket és hálásak vagyunk érte, hogy vannak!
Vanda
¹koraszulott.com – on még több információt találsz.