A transzgenerációs nevelési minták megtörése
Hogyan és miért csináljuk másképp?
Legtöbben kaptunk olyan mintákat a szüleinktől, amit szeretnénk máshogy, „jobban” csinálni. Ez eredhet többek között abból, hogy a nevelési elvek időközben átalakulnak, ma már jelentősen mást tartunk ideálisnak, mint 20-30 vagy éppen 100 évvel ezelőtt. Cikkünkben azzal foglalkozunk, miért szeretnénk másképp csinálni, és miért érdemes megtörni negatív transzgenerációs mintáinkat. (A cikk előzményeit itt olvashatod.)
Transzgenerációs mintáink és a transzgenerációs nevelés
Transzgenerációs minták – a múlt láthatatlan fonala: a családok transzgenerációs minták gazdag szövevényét hordozzák magukban – viselkedési, érzelmi és kapcsolati örökségeket, amelyek generációkon keresztül öröklődnek. Ezek a gyakran láthatatlan, de mélyen befolyásoló minták alakítják azt a szemüveget, amelyen keresztül az egyének a világot érzékelik és eligazodnak benne. Egészségtelen minták esetében ez azért problémás, mert nehéz lehet megtörni őket. A családtagok bizonyos mintákat normaként fogadhatnak el, vagy tudat alatt fenntartják az egészségtelen mintákat.
A transzgenerációs szülői magatartás röviden azt jelenti, hogy úgy nevelünk, ahogyan minket neveltek. És ezzel gyakran komplex, ősi, érzelmi sebeket adunk tovább. A generációkon átívelő minták egyaránt tartalmaznak erősségeket és kihívásokat. A családok gyakran generációkon átívelő módon adják át az ellenálló képességet, a megküzdési stratégiákat és a kulturális hagyományokat. Ugyanakkor a feloldatlan traumákat, ki nem mondott narratívákat és diszfunkciós mintákat is továbbadhatják. A generációk közötti átadás magában foglalja e kettős természet felismerését és megértését, lehetővé téve az egyének számára, hogy tudatosan válasszák meg, hogy a családi örökség mely aspektusait akarják továbbvinni, és melyeket akarják átalakítani.
Hogyan tanuljuk el ezeket a mintákat?
A családon belül számos tanulási forma lehet hatással egy fejlődő gyermekre. Elterjedt nevelési elvek például, hogy a gyermek úgy tanul meg uralkodni magán, ha „elfenekelik”, ha a szobájába küldik, vagy ha fagyosan figyelmen kívül hagyják és csenddel büntetik. Mindegyik módszer magában hordoz egy modellt, amelyre a gyermek a saját jövőbeli reakcióit alapozza, és egy modellt arra, hogy a felnőttek hogyan nevelik a gyermekeket. A szülői viselkedés, a hiedelmek és a kontroll egyszerre és közvetlenül öröklődnek a következő generációra.
A közvetett hatások sokkal rejtettebbek. Az előző generáción való áthaladás útján adódnak át. Péter például erősen vonzódik bizonyos tulajdonságokhoz, amelyekkel az apja rendelkezett, például az apja félénkségéhez. Ez az affinitás arra készteti, hogy a fiára születésétől fogva adott módon reagáljon. Ha a csecsemő félénk, akkor elnézik neki, és bátorítják a félénkség, mint tulajdonság megtartásában. A gyermek így ezen a vonalon fog fejlődni, és felnőttként ugyanazzal a tulajdonsággal fog rendelkezni, mint a nagyapja, anélkül hogy közvetlen kapcsolatba kerülne vele.
Jelentős bonyodalmat jelenthet ugyanakkor, ha a két szülő eltérő generációs mintákkal rendelkezik, és egymással versenyezve próbálják azokat átültetni gyermekükre. Például, ha az édesapa apja (tehát a nagyapa) sikeres orvos volt, az édesanya anyja (tehát a nagyanya) pedig profi teniszjátékos, előfordulhat, hogy az édesapa a tanulmányi előrehaladást tűzi ki célul, és minden erejével erre biztatja a gyermeket, míg az édesanya a sportteljesítményre próbálja ösztönözni gyermekét, akár úgy, hogy mindkét szülő a másik által preferált területet szapulja, és illeti negatív megjegyzésekkel. Egy idő után aztán kitűnhet, hogy a gyermek a sportban és a tanulmányaiban sem különösen ügyes, mindezért pedig önmagát hibáztatja. A szülők pedig nem feltétlenül érzékelik a gyermekre gyakorolt közvetett és közvetlen hatásaikat.
A transzgenerációs átmenet tehát magában foglalja a családdal kapcsolatos hagyományok, hiedelmek és magatartásformák teljes skálájának átadását. Ide tartoznak a faji és etnikai értékek, a vallási és nemzeti hagyományok, valamint az élethez, a halálhoz és a szexualitáshoz való hozzáállás. A foglalkozásválasztás, az oktatási törekvések, a pénzzel és a politikával kapcsolatos attitűdök szintén továbbadódnak. A családi szerepek, például hogy mit csinálnak az apák, mit csinálnak az anyák, mennyire állnak közel a nagyszülők az unokáikhoz, laza vagy szoros-e a kiterjedt családi kötelék szintén generációról-generációra öröklődnek.
Hogyan és miért csináljuk másképp?
Minden új generációnak lehetősége van arra, hogy jobb szülők legyenek, mint az előző generáció. Talán olyasmit tudunk nyújtani a gyermekeinknek, amit a szüleink nem tudtak nekünk nyújtani. A gyermekünk viszont képes lesz olyasmit nyújtani a gyermekeinek (ha úgy dönt, hogy lesznek), amit mi nem tudtunk neki nyújtani. És így tovább és így tovább. Ezt szem előtt tartva elismerem, hogy soha nem leszek tökéletes szülő. De tudom, hogy amíg igyekszem azon dolgozni, hogy jobb szülő legyek, addig elég jó szülő vagyok a gyermekem számára. Számos lehetőségünk van azonban arra, hogy transzgenerációs mintáinkat feltárjuk és azokat megtörjük. Nézzünk ezek közül néhányat:
Beszélgessünk a szüleinkkel és nagyszüleinkkel az ő családi mintáikról:
Egy lehetséges út arra, hogy gyermekünk számára egészségesebb mintákat adjunk át, ha beszélgetünk a saját felmenőinkkel arról, hogy őket hogyan nevelték, az ő életük milyen volt. Megkérdezhetjük tőlük többek között az alábbi kérdéseket:
Milyen volt az otthonuk gyerekkorukban?
Milyenek voltak a szüleik?
Milyen volt a kapcsolatuk a szüleikkel?
Milyen kihívásokkal kellett szembenézniük?
Hogyan bántak velük a szüleik?
Mit csodáltak a szüleikben? Mit nem szerettek?
Milyen hiedelmeket sulykoltak beléjük a családdal kapcsolatban?
Milyen kihívásokkal kellett megküzdeniük, amikor felnőttek?
Minél több információt gyűjtünk a szüleinkről, felmenőinkről, annál jobban megérthetjük, hogy mi áll/állt a viselkedésük, a hiedelmeik és a családi dinamikák mögött. És ez együttérzőbbé tesz minden olyan küzdelemmel szemben, amelyen családként keresztülmentünk/menekültünk. Ezt a növekvő együttérzést aztán ki tudjuk terjeszteni a saját gyermekinkre is.
Ide tartozhat továbbá a családfa felállítása is. Ez segíthet abban, hogy jobban megismerjük származásunkat, feltárjunk generációs traumákat és hatásokat, melyek akár évtizedeken-évszázadokon átnyúlóan hatást gyakorolhatnak ránk.
Saját gyermekünkkel legyünk nyitottak és őszinték:
A viselkedési mintázatokon túl, nagy hatást gyakorolnak ránk a családi titkok, elhallgatott igazságok is. Törekedjünk ezért saját gyermekünkkel szemben (természetesen mindig az ő szintjének megfelelőn) nyitottak és őszinték lenni családunk múltja, a családban történt események kapcsán. A jelenkori eseményeket se hallgassuk el, a gyászról, a nehéz történésekről is érdemes a nekik megfelelő nyelvezettel beszélni, és bevonni őket az eseményekbe.
Figyeljük a minták feltűnését:
Ha például tudatában vagyunk annak, hogy számunkra a kiabálás vagy a csenddel büntetés okozza a gyermeknevelésben a legnagyobb kihívást, igyekezzünk észlelni, amikor ezek a minták felbukkanni látszanak. Kezdetben már az is nagy előrehaladás, ha azonosítani tudjuk ezeknek a negatív mintáknak a jelenlétét. Később igyekezzünk figyelni arra, hogy ha érezzük, hogy közel vagyunk ahhoz, hogy felemeljük a hangunkat, próbáljunk meg lehiggadni, elterelni a figyelmünket. Segíthet az is, ha ilyenkor tudatosan próbáljuk észrevenni, milyen aprók még a gyermekeink (például megfigyelhetjük kezeiken az ujjaikat), ez ugyanis eszünkbe juttathatja, hogy számukra milyen nagy kihívás lehet, hogy sok mindent még nem értenek, nem tudnak úgy megcsinálni. Ha megtörténik a negatív minta ismétlése, akkor sem szükséges kétségbe esni: mindig van lehetőség a bocsánatkérésre, és arra, hogy legközelebb jobban csináljuk.
Ne riadjunk vissza a terápiától, ha szükséges:
A személyes családi minták megismerésének egy másik módja, ha szakember segítségét vesszük igénybe. Az egyéni- vagy családterapeuták objektív nézőpontot nyújthatnak a családi dinamikákról. Rámutatnak az egészségtelen mintákra, és segítenek az egyéneknek és a családoknak megtörni azokat.
A családi mintáink, az „öröklött szemüvegünk” jelentős hatást gyakorol arra, ahogyan mi magunk neveljük saját gyermekeinket. Épp ezért fontos, hogy felismerjük, ha ezek a minták negatívan befolyásolják gyermeknevelésünket, és tudatosan törekedjünk ezek megtörésére. Ahogy írtuk: minden generáció előtt ott a lehetőség, hogy még jobban csinálja. A legfontosabb azonban, hogy a gyermekünknek elég jó szülője tudjunk lenni.
Tóth – Ugyonka Kriszta
Pszichológus
Madden, V., Domoney, J., Aumayer, K., Sethna, V., Iles, J., Hubbard, I., … & Ramchandani, P. (2015). Intergenerational transmission of parenting: Findings from a UK longitudinal study. The European Journal of Public Health, 25(6), 1030-1035.
Pasold, T. L. (2006). Understanding the transgenerational cycle of parenting: The role of past parenting experiences and emotional functioning (Doctoral dissertation, University of Toledo).
Todorović, J., & Matejević, M. (2014). Transgenerational transmission of the beliefs of competent parenting. Procedia-Social and Behavioral Sciences, 141, 275-279.