Segítség, úton a kistesó

Tavaly elhatároztuk, hogy jöhet a harmadik babánk. Az örömünk azonban nem tartott sokáig. Kilenc hetesen elvesztettük őt. Aprócska volt, de annál nagyobb űrt hagyott maga után. Úgy éreztem, hogy még nagyobb szükség van a családom, a gyermekeim támaszára. A műtét után mielőbb szerettem volna visszatérni a hordozáshoz. Szükségem volt a közelségre, a vigaszra, amit a gyermekeim hordozásában leltem meg. 

A csoda nem váratott sokáig magára.

November végét írtuk, amikor nagy meglepetésünkre, újra pozitív lett a teszt. Újra hatalmas volt az örömünk. 

A rózsaszín köd után jött a felismerés is, hogy bizony itt tényleg gyökeresen megváltozik az életünk. Van egy óvodás gyermekünk és egy kisebb is, aki másfél éves. A másfél évest ekkor még aktívan szoptattam, hordoztam. A mindennapi ovijáratot is sokszor a Liliputi csatos hordozóban tettük meg. Elképzeltem, vajon hogyan bírom majd ezeket három kisgyerekkel, hogy hordozok és szoptatok – a tandem szoptatás is megfordult a fejemben.. De az élet közbeszólt. December közepén közölte az orvosom, hogy fokozott óvatosság kell, mert erre a babára bizony most nagyon vigyáznunk kell. Egy pillanat alatt omlott össze az addig szépen felállított haditervem.

Mi lesz most? Hogyan fogom megoldani például az altatást hordozás nélkül? És az ovijáratot? Többgyermekes szülőként nagyon fontos, hogy mindkét kezem szabad legyen. Segítség nincs, emiatt éreztem azt, hogy a hordozás az én mentsváram. Nem volt mit tenni: újratervezés történt...  Hatalmas feladatra volt hivatott az én drága csatos hordozóm: a  kisbabám érdekében elbúcsúztunk a szoptatástól. Ezt mindenképpen gyengéden és sírásmentesen akartam véghez vinni.  Jelentem, két hét alatt sikerült teljesen elválnunk. Ezzel egyidőben éreztem, hogy a hurcim (Liliputi csatos hordozóm) is egyre többet pihen a széken várva. Végül elcsomagoltuk a kistesónak. 

Hatalmas űr és hiányérzetem volt, de egy valami tartotta bennem a lelket: van már valami a tarsolyomban, amivel tudom, hogy a pici születése után a világot is meghódítom.. ( újra. )  Ez pedig nemes egyszerűséggel a hordozás.

Ahogy teltek a hetek, elkezdtem kerekedni. 

“Imádok állapotos lenni, így alig vártam, hogy végre látszódjon a pocakom.”

Eleinte elővettem a karikás kendőt, nézegettem és elképzeltem, milyen is lesz, hogy egy új kis élet szuszog rajtam. Jól körüljárva a témát, a pocakkötést elsőnek a Liliputi karikásommal próbáltam ki. De ezután beszereztem a szerelem rugalmas hordozókendőimet, amivel garantáltan hordozni szeretném a picurt élete első szakaszában. Gyakorlom is a pocakkötést szorgosan, hogy már várandósan is nagy hasznát vehessem a kendőknek. Nehéz volt lelkileg elengednem, hogy a másfél éves kisfiamat már nem hordozhatom, de a történet itt nem ér véget. Hamarosan beköltözik az életünkbe egy újabb kisbaba, akivel újra átélhetem a csodás pillanatokat. 

Hálás vagyok, hogy pár éve rátaláltam a Liliputi hordozókra. Szabadságot és magabiztosságot adtak számomra. Van úgy, hogy nagyon vágyunk valamire, de az élet felülírja az elképzeléseinket. Azonban egy anya mindent megold, újratervez és maximálisan kihoz mindent az adott lehetőségekből. Várandósan kössetek ti is pocakot! Segít levenni a terhet, leginkább a várandósság utolsó hónapjaiban. 

Emellett hálás vagyok a másfél évnyi napi hordozásért is, hogy belemertem vágni akkoriban és olyan magabiztosságot adtak nekem a hordozók, amit most már sohasem vehet el tőlem senki. 

Így most nyugodt szívvel várom a kisfiam születését, hogy vele is évekig a mindennapjaink része lehessen újra a hordozás. 

Vera