Fészekrakó ösztön: honnan ered, mi a célja?
A legtöbb várandós édesanya beszámol róla, hogy a szülés közeledtével megjelenik nála egyfajta késztetés, hogy mindent előkészítsen, berendezzen, hogy minden a helyére kerüljön. De vajon valóban létezik fészekrakó ösztön vagy ez csak ősi legenda?
Mit nevezünk fészekrakó ösztönnek?
A harmadik trimeszterbe lépve az édesanya figyelme ösztönösen egyre inkább befelé fordul, a külvilágról áthelyeződik a hangsúly a belső folyamatokra, előkészül a gyermek érkezésére. Ennek a várakozásnak és készülődésnek az egyik utolsó szakasza a fészekrakó ösztön, ami általában a legutolsó hetekben tör rá az édesanyára. Ilyenkor minden babaruhát élére kell vasalni, az ágyat századszorra is újrarendezni. A fészekrakó ösztön nem az emberi faj sajátossága, számos egyéb emlősnél is megfigyelhető, például egerek, nyulak és patkányok esetében egyaránt jelentkezik és esetükben számos adaptív funkciót rejt magában. Ezzel szemben az emberi fészekrakó ösztönt gyakran kicsit mániákus takarítási és rendszerezési láznak tekintjük, holott mindez evolúciós örökségünk, mely évezredekkel ezelőtt az újszülött csecsemő biztonságát szolgálta (és szolgálja ma is az egyéb emlősöknél az utódok fennmaradását).
A fészekrakó ösztön megjelenését elősegítheti az afelett érzett frusztráció is, hogy még mindig várandósak vagyunk és türelmetlenek a baba érkezése kapcsán. Ilyenkor felismerhetjük, hogy az újszülött gyakorlatilag minden időnket és energiánkat igénybe veszi majd, ami miatt még inkább szeretnénk mindent maximálisan előkészíteni. A fészekrakó ösztönnek pedig van egy további, szociális érintettsége is, ebben az időszakban ugyanis sokszor akaratlanul is limitáljuk a kapcsolatainkat másokkal és csak azokat tartjuk közel magunkhoz, akik közelségére valóban igényünk is van. Továbbá a várandós nő a környezete feletti kontrollgyakorlás által szintén nagyobb biztonságban érezheti magát. Összességében tehát őseink múltjához kapcsol bennünket, mivel a biztonságos környezett megteremtése az újszülött számára segíti a biztonságos kötődés kialakulását az anya és a csecsemő között.
Hogyan fordíthatjuk a hasznunkra?
Ahogy arra kitértünk, a fészekrakó ösztön alapvetően korábban adaptív funkciókkal bírt, a mostani fejlett világban azonban nem mondható el, hogy közvetlenül a gyermek fizikai biztonságát szolgálná a babaruhák sokadszori újrahajtogatása. A várandósság vége felé jelentkező energiatöbbletet azonban fordíthatjuk olyan tevékenységekre is, melyek valóban segítségünkre lehetnek az elkövetkezendő hetekben:
o Készítsünk előre ételeket és fagyasszuk le őket, így a gyermekágy megterhelő időszaka alatt bármikor lesz elérhető főtt ételünk.
o Vegyük meg azokat a babaruhákat és/vagy babatermékeket, amikre valóban szükségünk lesz és még nem sikerült beszereznünk őket. Ne felejtsük el a Liliputi hordozónkat.
o Vegyük le a babaruhákról a címkéket, mossuk ki őket és pakoljuk el a helyükre.
o Takarítsuk ki a házat/lakást, mossuk ki a saját szennyes ruháinkat is, töltsük fel a kamrát és a hűtőt.
o Pakoljuk be a kórházi táskát és készítsük el a szülési tervünket.
Mit ne tegyünk ilyenkor?
o Kerüljük a nehéz tárgyak emelgetését.
o Ne másszunk létrára, hogy feltegyünk képeket vagy leporoljuk a szekrények tetejét (a várandósság előrehaladtával jelentősen változnak a testarányaink, ezáltal az egyensúlyi pontunk is eltolódik, amit nem feltétlenül észlelünk tudatosan.)
o Ha festésre vagy vegyszeres takarításra adjuk a fejünket, győződjünk meg róla, hogy a helyiség jól szellőzik és hogy az általunk használt termékek nem tartalmaznak olyan anyagokat, ami a gyermek vagy a saját egészségünkre káros lehet.
o Noha ebben az időszakban sokkal energikusabbnak érezhetjük magunkat, figyeljünk rá, hogy ne terheljük túl magunkat, tartsunk rendszeresen szüneteket és fogyasszunk kellő mennyiségű folyadékot.
o Ne legyünk perfekcionisták! Természetes, hogy a gyermekünknek mindenből a lehető legjobbat szeretnénk és szeretnénk mindent előkészíteni, mire érkezik, ugyanakkor ne essünk túlzásokba és emlékezzünk rá, az újszülöttnek egy dologra van igazán szüksége:
RÁNK.
És végül, de nem utolsó sorban: Figyeljünk a szorongásszintünkre! A fészekrakó ösztön egy természetes folyamat, de ha már mániákus cselekvéskényszerbe csap át, mérlegeljük, hogy szükségünk lehet-e esetleg szakember bevonására.
Tóth-Ugyonka Krisztina
Viselkedéselemző, Pszichológus
Anderson, Marla V.; Rutherford, M.D. (2013). Evidence of a nesting psychology during
human pregnancy. Evolution and Human Behavior, 34(6), 390–397