Mit tehetek járvány esetén, ha hordozok?
Rengeteg előnye van a hordozásnak, amiről mindig sokat beszélünk, ha szóba kerül. Arról azonban, hogy válsághelyzetben, járvány idején van-e hordozós szülőként plusz teendőnk, szerintem nem igazán gondolkodtunk el korábban.
A testkontaktusnak vitathatatlan haszna van a válaszkészséggel kapcsolatban, hiszen megtanuljuk babánk testbeszédét értelmezni, tudunk szükségleteket társítani egy-egy mozdulathoz, a mi stabil háttérországunk jótékony hatással van a közérzetére is. A mozgás által fejlődik a egyensúlyérzék, az idegrendszer érésére is hatással van, hiszen testközelből tanulja meg a mozgást, irányváltást, stb.
Nem beszéltünk azonban arról még, miként tudjuk biztosítani jelen helyzetben gyermekeink épségét. Nem célom a pánikkeltés, hiszen az ésszerűségre pont ilyenkor van a legnagyobb szükség, így csak alapvető lehetőségeket igyekszem felsorolni, hogy megmutassam, én hogy csinálom.
Lehetőség szerint nem megyek utcára feleslegesen, ha igen, és közösségi közlekedést kell igénybe vennem, biztosan hordozva teszem. Így a gyermekem felnőtt-magasságban helyezkedik el, jobban tudok én is figyelni rá és a környezetem is. Mivel súlypontunk közel azonos, saját testemmel tudom védeni, legyen szó sérülésekről vagy bacilusokról, baktériumokról.
Kontrollálom a mozgását, ha kell, előre kötöm, hogy biztosan nem fogdosson össze semmit és hozzá se nyúljanak idegenek. (se)
Tisztán tartom a hordozóeszközöket. A csatosom hevedereit, csatjait, létracsatjait gyógyszertári fertőtlenítő sprayvel vagy fertőtlenítő kendővel áttörlöm minden hazaérkezéskor, ezeken a műanyag felületeken minden kosz hamar megtapad, s ugye ezek azok a részei a hordozónak, amit rendszeresen az utcán is használok.
A kendőm átvasalom esténként, a forró gőz is kiváló fertőtlenítő, ha kell, gyakrabban mosom (én alapvetően kb félévente mosom azt, amit napi-heti szinten használok)

Termékek mosási útmutatói:
A Liliputi Rugalmas kendő: Mosógépben mosható (30°C-on), öblítő nélkül, alacsony fordulatszámmal centrifugázható, maximum 110°C- on vasalható. Szárítógépbe ne tedd. Szárítsd fektetve, vízszintes felületen!
A Liliputi Szövött kendő: A hordozókendőt állapotának és élettartamának megőrzése érdekében mindig mosózsákban mosd! Gépben 40 fokon, öblítő nélkül, folyékony mosószerrel mosható, alacsony fordulatszámon centrifugázható is. Szárítógépbe ne tedd!
A Liliputi Csatos hordozó: Mosógépben mosható (30°C-on), öblítő nélkül, alacsony fordulatszámmal centrifugázható, a csatokat csatold össze és mosózsákban mosd. Szárítógépbe ne tedd!
A Liliputi Lili-Tai: Mosógépben mosható (40°C-on), öblítő nélkül, folyékony mosószerrel, alacsony fordulatszámmal centrifugázható. Szárítógépbe ne tedd, szárítsd vízszintes felületen!
A Liliputi Karikás kendő: A hordozókendőt állapotának és élettartamának megőrzése érdekében mindig mosózsákban mosd! Gépben 40 fokon, öblítő nélkül, folyékony mosószerrel mosható, alacsony fordulatszámon centrifugázható is. Szárítógépbe ne tedd, szárítsd vízszintes felületen!
A fagyasztás nem megfelelő jelen esetben!
A fagyasztás alapvetően nem pusztítja el a kórokozókat, csak megállítja az anyagcsere folyamataikat és szaporodásukat. De felengedés után a baktériumok, vírusok zöme vígan él tovább. Laboratóriumi körülmények között kifejezetten az életképességük megőrzésére használjuk a fagyasztást. Vírusokat, baktériumokat, különböző állati és emberi sejteket, vagy akár spermiumokat, embriókat is tárolunk -80°C-on vagy folyékony nitrogén gőzében (-196°C). Szóval én semmiképp nem ajánlanám a fagyasztást sterilizálásra. Inkább magas hőmérsékleten való vasalás. (Forrás: Varga Karolina, biológus)
Ha tehetitek maradjatok otthon és várunk sok szeretettel a Liliputi Klubba, ahol folytatjuk a virtuális tanácsadást azok számára, akiknek szükségük van rá. Ha úgy érzed, hogy babád valamiért nem kedveli a hordozást, olvasd el ezt a blogbejegyzést.
Fontos információkat találsz a hordozásról a Liliputi weboldalán is és kötési útmutatókat pedig a YouTube csatornán.