(Ős)anyázás
Az már nem újság, hogy az anyák között kimondva-kimondatlanul folyamatosan háborúk dúlnak. A témák kimeríthetetlenek.
De ha belegondolunk, nem kell pici részekre bontani a csatamezőt. Az egész az “Ősanyák”, “Szuperanyák” a “Szaranyák” harca. “Hogy ki éppen mitől tartozik egyik vagy a másik csoportba, az változó, leginkább az ellenkező tábor bélyegzi meg a másikat. Személyes véleményem szerint ez az egész kártékony, torz és fölösleges, de hogy ezt szemléltessem, elmélázom azon, vajon én hova tartozom.
Problémamentes terhességem volt, mondjuk a végére magamra kaptam 22 kilót. Két és fél nap vajúdás után végül császárral szültem.Átestem a szülés utáni depresszión. Majdnem három hónapig szinte csak tápszert kapott a kisfiam, mire sikerült kiharcolni a kizárólagos szoptatást. Most lesz két éves, még mindig szoptatok. Volt babakocsink, de Mór gyűlölte, folyton sírt benne. Vettünk kengurut. Azt meg én rühelltem, meg Mór se rajongott érte, lógott benne mint egy marionett bábu. Vettünk karikás kendőt, imádtuk. Azóta is csak hordozókban közlekedünk, mindennap felpattan rám egy-két körre.
Volt kiságyunk, de szerintem két kezemen meg tudom számolni összesen hány órát aludt benne. Átköltözött hozzánk. Azóta is velünk alszik. Eldobhatós pelenkát használtunk úgy egy évig, de Mór bőre gyakran kipirosodott és amúgy is bosszantott a rengeteg szemét amit csinálunk vele, elkezdtünk moshatót használni, pedig pár éve még tuti körberöhögtem volna magam, ha valaki ezt feltételezte volna rólam. Eddig is itthonról dolgoztam, Mór hat hetes volt, amikor plusz negyven oldalt meg kellett írnom egy könyvhöz, most pedig egy újabb munkát elvállaltam, szintén itthonról. Mór nem jár bölcsibe, új fejlemény, hogy heti 1-2 alkalommal babysitter jön hozzánk hogy segítsen, mivel nagyszülők nincsenek a közelben. A 22 kiló pluszt finoman szólva is leadtam, 2-3 naponta mosok hajat, nem sminkelek, igyekszem stílusosan de kényelmesen öltözködni, környezetbarát mosószerrel mosok, egyre inkább természetes kozmetikumokat szeretek használni, de például a tudatos étkezés még csak halvány elképzelés és rendíthetetlenül hiszek az orvostudományban (a hangsúly a tudományon van, nem az orvosokon), míg a homeopátiában egyáltalán nem. Nem áldozom fel magam, nem csinálok olyasmit, amit utálok, vagy nem önazonos.
Fáradt vagyok? Az nem kifejezés. Szoktam kiborulni? De még mennyire. Van időm magamra? Nem sok. De ha szükségem van rá, szorítunk rá teret-időt, hacsak keveset is. Feladtam magam? Inkább megtaláltam önmagam, kicsit újradefiniálva. Tökéletes vagyok-e? Haha, persze, naná. Ja, nem. De nem is törekszem rá.
Szerintem a tökéletes anya (bár tudnám, milyen az) egy márványszobor, azt csak csodálni lehet de szeretni, kötődni hozzá, azt nem.
Miért írom mindezt? Mert kérdésem lenne felétek!
Most akkor “Ősanya” vagyok vagy sem?
Ki az “Ősanya”? Ki a “Szaranya”? Ki a “Szuperanya”? Egyáltalán, számít-e egyáltalán? Ha igen, miért? Ha hordozok, mosom a pellát és szoptatom a két évest, de nem biokaját eszünk és császárral szültem, akkor “Ősanya ” vagyok vagy sem? Ha dolgozom a gyerek mellett, “Szaranya” vagyok vagy sem? Ha igényes vagyok és nem növesztek hónaljszőrt, “Szuperanya” vagyok vagy sem? Képtelen kérdések ugye? Nincs is rájuk, csak képtelen válasz.
Megannyi sztereotípiát húzunk másokra, falakat építve egymás közé. “Szaranyázás”, “Ősanyázás”, magyarul szó szerint anyázás lepte el a kommentfolyamokat, sárdobálás és milliónyi személyeskedő konfliktus. Ilyenkor az arcomat a kezembe temetem, legszíveseben megráznék minden “…anyázót”, hogy hahó, MIND ANYÁK VAGYUNK, A SAJÁTUNKNAK EGY ÉS MEGISMÉTELHETETLEN!!!
A gyerekünk nem aggat ránk jelzőt, ő a szeretetet, törődést érzékeli, más nem számít. Egy szóval jellemez minket és szerintem ez fontosabb bármilyen mondvacsinált bélyegnél. Ez a szó pedig az: ANYA. Vegyünk példát a gyerekeinkről és ássuk el azt a fránya csatabárdot.
SZAE