Ítélkezz nyugodtan

Itt állok előtted némán. Lecsupaszított lelkem összeszorított ajkakkal várja a szavak tüzes érintését. Tudom, fájni fog. A húsomba vág, a véremet veszi. A szavak, az arcok, a pillantások. A hangsúly. Készen állok. Előtted állok némán és meztelenül. Mondd ki!

Látom, nem bírod elviselni, nem tudod magadban tartani. Fáj neked, feszít, gyötör. Megszabadítalak kínjaidtól, vállalom, hogy a szavaid kiszakítsák a lelkem egy darabját. Sárba dobják azt, leköpjék, és magára hagyják. Itt a lehetőség, ítélkezz, meséld el nekem, hogyan csináljam jobban! Oktass ki, hogyan kell másképp élni! Taníts meg, hogyan kell érezzek! Tudd megint jobban!

Hallgatlak, mesélj még! Igen, az az apuka, aki ordítva rántja vissza a fiát, aki egy méterre elszalad előle. Értem, igen, ez azért durva. Az “ilyenek” nem érdemlik meg, hogy gyerekük legyen. Tudom. Értem én. Vagy az a gyerek, aki egész nap csak tabletezik, pedig játszhatna is. Minek egy négyévesnek tablet? Ez is csak azt mutatja, hogy mennyire nem foglalkozik vele az anyja. Mert így kényelmes. És az a fiú, aki soha nem fogad szót? Nyilván nincs megnevelve. El van kényeztetve. Igazi kis bunkó. Az meg mennyire gáz, hogy rosszat csinál a kölök, és még meg is jutalmazzák öleléssel. Persze, drágám, hajrá, ügyes vagy, törj szét még három játékot!

“úgyse egészséges, ha a gyerek kötődik a szüleihez”

Igen, ez mind ultragáz. A felszín, ami látszik, amit hajlandóak vagyunk észrevenni, meglátni, mind azt mutatja, hogy a szülők 99%-a nem is ismeri a saját gyerekét. Oda se figyel. Felháborító. Tudom, te persze tudod, hogy kell ezt csinálni, hiszen felneveltél már egy-két gyereket, és tablet nélkül. Sőt, feleselés se volt. Jó, persze, értem én, hogy most meg már nem beszéltek a gyerekeddel, mert hát felnőtt, úgyse egészséges, ha a gyerek kötődik a szüleihez, mert akkor soha nem fog önállóan élni. Mindenkinek meg van a saját élete. Tiszta sor.

“hogyan rontom el a gyerekem életét”

Tessék, itt vagyok, itt állok előtted, és várom, hogy elemezzük ki, én hogyan rontom el a gyerekem életét. Látom, hogy van véleményed. Hallom a szavaid mögött rejlő feszültséget. Nem baj, hogy nincs gyereked. Biztosan többet láttál már, mint én. Amíg összeszeded a gondolataidat, engedd meg, hogy megjegyezzek pár apróságot. Ítélkezz, gyűlölködj, okoskodj, ahogy jól esik. De mindeközben néhány dolgot végy figyelembe.

Te azt látod, hogy az a szemét apa rángatja a gyerekét az utcán. Tudod, az az apuka apró görcsbe rándult gyomorral pattan fel, amint a gyereke elmozdul mellőle, mert annyira félti. Két hete halt meg a kisebbik gyerek, mert kiszaladt az útra, és elütötte egy autó. Ja, persze, ezt nem tudtad.

“egy perc alatt leszűrted a lényeget”

A négyéves gyerek külföldön jár iskola előkészítőbe, ahol a tablet része az oktatási rendszernek. Neked furcsa talán, de a kislány házi feladatot készít. Nem tudtad? Hogyne, de hogy is van ez? Ja, tényleg, hogy erről nem is tudsz sokat.

És az az elkényeztetett kisfiú, akit az a szar anya nevel? Semmi izgi, ő csupán oppozíciós zavarral küzd, feltételezett autista. A szülők napi szinten harcolnak a betegséggel, a gyerek nem képes végrehajtani feladatokat egy bizonyos idegállapotban. Lehet, hogy te erről is többet tudsz. Oktasd hát ki a szülőket. Vágják nyakon a gyereket vagy büntessék meg, majd akkor megtanulja. Mert, ha megbüntetem, megnevelem, nem lesz autista?

Nos, most, hogy talán egy picit a színfalak mögé is látsz, még mindig úgy gondolod, hogy ítélkezned kell? Még mindig ég a szemedben a láng, hogy megharcolj a szerencsétlen, tudatlan szülőkkel, akik teljesen szarul csinálják az egészet? Nem is ismerik a saját gyereküket? Biztosan még mindig így gondolod?

Legközelebb, amikor vágyat érzel, hogy ítélkezz, kérlek, tedd fel magadnak a kérdést, hogy tudsz-e eleget a helyzetről ahhoz, hogy véleményed legyen, és azt megoszd?

Teljesen mindegy, hogy egy szülő milyen eszközökkel neveli a gyerekét. Mivel ő tölti az ideje nagy részét a gyerekkel, valószinűleg azokat az eszközöket sorakoztatja fel, amik a legjobban beválnak, amik hasznosak, működnek. Adhatsz tippeket, mert miért ne? Biztosan sokan örülnek is majd. De ha úgy érzed, hogy te jobban tudod, akkor hajrá. Költözz be! Neveld a gyerekeimet 0-24-ben és lássuk, milyen hamar érted meg, hogy nem véletlenül viselkedem a gyerekemmel úgy, ahogyan.

Szívesen látlak az otthonomban, én már 4 éve minden nap és minden éjjel anya vagyok. Ennek a két gyermeknek az anyukája. Gyere, vedd át a helyem. Nézd az én szemszögemből. Ismerd meg a gyerekeket. 4 év múlva beszéljünk újra. Nem én vagyok a legszuperebb anya. Nem érdemlek díjat. De a saját gyerekeimnek elég jó anyja vagyok. Én nyitott vagyok feléd. Te nyitott vagy?