Ugrás a tartalomhoz

Szimpatia terhesség

Szimpatia terhesség

2020 October 27 szerző: Agócs Ruben

avagy a férfiak mágikus átváltozása.

Johannes Anglicus VIII. János néven 855-ben lett pápa, de két évre rá a húsvéti körmenet alkalmával a Capitoliumra vezető úton váratlanul megszült, amit nem csodaként jegyzett fel az utókor. Donell DJ Cooper férfi kosárlabdázó 2018-ban át akart igazolni a bosnyák nemzeti csapathoz, de a doppingteszten kiderült, hogy terhes. Mindkét történetnek van prózai magyarázata, a pápa Johannaként látott napvilágot, de egy fiatal bencés szerelme miatt férfinak öltözve szerzetesnek állt, és kiemelkedő intellekusa miatt hamar elindult felfelé az egyházi ranglétrán. Donell DJ Cooper pedig a felesége vizeletét adta le a doppingteszten, amiért két évre el is tiltotta a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség, de így tudta meg Donell, hogy apa lesz.

A fent említett történeteknél vannak misztikusabbnak tűnő és mégis sokkal gyakoribb esetek is. Couvade-szindrómának hívják azt a jelenséget, amikor a kismama párja más állapotban érzi magát, reggeli rosszullétet tapasztal, vagy ételeket kíván meg, kigömbölyödik a pocakja, melle, esetleg puffad, fáj a háta, foga. Ezek a szimpátia terhesség fizikai tünetei, de az olyan várandósággal járó lelki állapotok is megjelenhetnek, mint a posztpartum depresszió, letargia, hangulatingadozás, szorongás, alvászavar, koncentrációs képesség csökkenése, vagy memória zavar. A tünetek végigkisérik az állapotosság fő szakaszait, általában az első trimeszterben kezdődnek, sokaknál a másodikban elmúlnak, majd a harmadikban újra felbukkannak. Egyes országokban, mint például az USA 25%, Thaiföldön 60% -át Svédország 20% -a érinti az apáknak, Magyarországról nem találtam adatot.

A képen az édesanya van Liliputi Mama kabátban. Apuka arca, csak a fotó kedvéért kandikál ki a fa mögül. 

A tudósok véleménye eltérő a couvade kialakulásáról, okairól, nem beszélve arról, hogy mást jelent az antropológusoknak és mást a pszichológusoknak, orvosoknak. Az antropológiában couvade-nek nevezik a különböző kultúrában megtalálható állapotosságot, szülést övező, illetve szülés utáni viselkedést megszabó olyan tabukat, rítusokat, amik a férfiakra vonatkoznak. New England-ban a feleség állapotossága alatt az apa nem halászhatott, Nikobár szigeteken az újdonsült apáról két hétig a rokonok gondoskodtak, mert ő nem dolgozhatott, nem főzhetett. A törökök és az arabok Koszovóban a könnyebb szülés érdekeben az apa nadrágját a szülő nő feje alá tették, hogy könnyebb legyen a vajúdás. Macedóniában az apának ugyanúgy kellett diétáznia (hetekig tyúkhúslevessel), mint a kismamának, Skóciában és Írországban a férjek feleségük ruháját húzták fel, hogy átvehessenek a feleség vajúdási fájdalmából. A Fülöp királyról elnevezett szigetcsoport Luzon-szigetén miután az asszony megszülte gyermekét, az apa gondoskodott róla, és fogadta a rokonokat, barátokat, amíg felesége a földeken dolgozott. Ezeket a szociális, vagy klasszikus couvade-et a társadalom, a család várta el és támogatta. Egyes elméletek szerint ezek a ritusok, tabuk az apa és a gyerek között spirituális, más magyarázatok szerint fizikai, vagy morális kapcsolatot fejez ki.

Ha a pszichoanalítikusokat kérdezzük, már nem ilyen kellemesen csengenek a válaszok az apák számára, mert szerintük a couvade hátterében a férfi féltékeny szorongása áll attól, hogy nem lehet női teste, nem szülhet vagy éppen retteg a női hatalomtól. Freud utódai talán azon töprengtek el, hogy a kismama testét elárasztó hormonális fürdő  amely nagyon is fontos a kisbaba számára  a hirtelen hangulatváltozásaival milyen tisztán tükrözödik a felkészületlen apukák rémült szemében.

A pszichoszociális elmélet szerint az ok a nő állapotossága idején a férfi kirekesztségének, haszontalanságának érzése. Ebben azért benne lehet, hogy a szülőségből nem lehet büntetlenűl mellőzni se az apát se az anyát, mert pszichológiailag egy egységet alkotnak, legalábbis az európai kulturkörben.

A kötődéselmélet szerint viszont azoknál a férfiaknál alakul ki a szindróma, akik az átlagostól erősebben kötődnek leendő gyermekükhöz.

Az ezzel kapcsolatos legújabb kutatások óta nem csak spirituális, fizikai, morális kapcsolat, irigység, szorongás, nemi identitáskonfliktus vagy haszontalanságérzet, és a pszichoszomatikus tünetek hozhatók kapcsolatba a couvade-vel, de a hormonok is, mivel megfigyelték, hogy a leendő apák szervezetében csökken a tesztoszteron és nő a prolactin szint. További kutatások különbséget fedeztek fel azon apák agyi aktivitása között, akik részt vettek a gyermekeik mindennapos gondozásában és azok között, akik nem. Azoknak, akik több minőségi időt töltöttek a gyerekekkel alacsonyabb volt a tesztoszteron szintje és magasabb az oxytocin, és erősödött a gondoskodó apai viselkedés.

A partner várandóssága alatt az apák lelkileg várandósaka büszkeség, öröm, irigység, félelem érzései törhetnek fel és a saját gyermekkori élményeik, szüleikhez való viszonyuk, konfliktusaik, jövőtül való félelem, külső elvárások, megfelelések és a saját belső igényeik kerülhetnek megfogalmazásra.

Úgy tűnik, hogy egyénenként is és társadalmanként is változóan, de az apává váláshoz mindig is hozzátartozott a bizonytalanság miatti szorongás miközben a férfi megváltozott szerepét kifelé meg kellett erősíteni, és befelé el kellett fogadni mindazt az átalakulást, ami ezzel jár. Ezek a jogi, lelki, esetenként testi változások helyet kaptak a és kifejezésre jutottak kulturális aktusként. Itt persze lehet vitatkozni, hogy a korábbi időkben különböző kultúrákban mikor, mennyire és hogyan voltak jelen az apák, illetve mikor mennyire felelt meg nekik az aktuális apaszerep, de azzal, hogy túlmedikalizáltuk a szülést a férfiak kiszorultak a folyosóra és sok esetben a családi élet egyes területeiről is. Ahogy napjainkban a család szerkezete és szereplőinek munkaköri leírása megváltozott, kialakult az apákban az igény saját határaik újrafogalmazására. Ennek egy aspektusa, hogy a szülés is egyre családközpontúbbá válik, a szülésre való felkészülés, illetve a gyerekek mindennapjaiba való belevonódással is egyre fontosabbak lesznek a férfiak pszichés igényei. A férfiak így egyre tudatosabban formálhatják a saját apa szerepüket és talán egyre kevesebb frusztrációt okoz számukra az ebből fakadó társadalmi elvárások. Persze jó tudni, hogy azt az intenzív lelki átalakulást, amelyen az apák gyermekváráskor átesnek, vagy elvégeznek a biológiai is segíti és sem nem újkeletű dolog, sem nem feltétlen zökkenőmentes.

Johanna nőpápa történetének is megvan a magadöccenöje, mégpedig a történeti hitelesség, feltételezhető, hogy a válságát élő egyház szatírájaként született a legenda egy francia domonkos szerzetes tolla nyomán, de az biztosan tudható, hogy Donell DJ Coopernek idén nyáron járt le a kétéves apasági szabadsága, amikor is korlátlanul kiélvezhette az apaszerep minden örömét.

agocsruben

apamentor.blogspot.com

Felhasznált irodalom:

 Alan Boyle This is your brain on fatherhood: Dads experience hormonal changes too, research showshttps://www.nbcnews.com/science/science-news/your-brain-fatherhood-dads-experience-hormonal-changes-too-research-shows-f6C10333109

• Albert Doja Social Thought & Commentary: Rethinking the Couvade https://halshs.archives-ouvertes.fr/halshs-00406278/document

• Bettelheim, Bruno.  1962. Symbolic Wounds: Puberty Rites and the Envious Male. New York: Free Press.

• Elizabeth Norton Parenting Rewires the Male Brain https://www.sciencemag.org/news/2014/05/parenting-rewires-male-brain

• Eyal Abraham, Talma Hendler, Irit Shapira-Lichter, Yaniv Kanat-Maymon, Orna Zagoory-Sharon, and Ruth Feldman Father’s brain is sensitive to childcare experienceshttps://www.pnas.org/content/111/27/9792.abstract

• Formanek Zsuzsanna: A couvade fogalma a kulturális antropológiában és vizsgálatának rövid http://www.antroport.hu/lapozo/tanulmanyok/tanulmanypdf/Formanek%20Zsuzsanna%20Couvade.pdf

• Frazer, J. G. 1910 Totemism and exogamy. London: MacMillan. Idézi: Newman, L. F. (1942) Some References to the Couvade in Literature. Folklore, 53(3): 148-157.

• Illyés AndrásAz apák hormonrendszerére is hat a gyermek születésehttps://www.origo.hu/egeszseg/terhesseg/20101130-szules-oxitocin-apasag-az-apak-szervezeteben-is-a-no-a.html

• Malinowski, B. 1927. Sex and repression in savage society. London.

• Montgomery, R. E. 1974 A Cross-Cultural Study of Menstruation, Menstrual Taboos, and Related Social Variables. Ethos, 2(2): 137-170.

• Munroe, R.L.  1964 Couvade practices of the Black Carib: A psychological study. Unpublished doctoral dissertation, Harvard University .

• Newman, B. & Newman, L. 1939 Some Birth Customs in East Anglia. Folklore, 

https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/0015587X.1939.9718164 • Tylor, E. B. 1865 Researches into the early history of mankind and the development of civilization.

London: John Murray. • W.H. Trethowan The Couvade Syndrome https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/03073289.1966.10799697

Előző bejegyzés
Következő bejegyzés

Köszönjük a feliratkozást!

Ezt az e-mailt regisztráltuk!

Vásárolja meg a megjelenést

Válassz opciókat

Szerkesztési lehetőség
Általános szerződési feltételek
Adatkezelési tájékoztató
this is just a warning
Belépés