Mire figyeljünk használt babahordozó vásárlása esetén?
A megfelelő minőségű hordozóeszközök egyik ismérve, hogy képesek akár több babát is kiszolgálni. Fontos azonban hosszabb pihenő vagy tulajdonosváltás esetén ellenőrizni, hogy valóban alkalmasak-e még a biztonságos babahordozásra. Mire figyeljünk használt babahordozónál?
A Liliputi szövött és karikás kendők gyémántsávoly szövése évtizedekig kitart. Ruganyosságuk mellett ez az egyik érv arra, hogy miért is lesznek alkalmasak a babahordozásra. Az évszázadok óta bevált, barackmagra hasonlító, anyagában mintás szőttesek ugyanis elszakadni nem tudnak, még sérülés esetén sem hasadnak el, ellentétben a sima vásznakkal. Amennyiben rendeltetésszerűen használják őket, tisztán és szárazon tárolva unokáink is utazhatnak bennük. Figyeljünk azonban az apró szálhúzódásokra, melyek ugyan csak esztétikai szempontból számítanak, de könnyen javíthatóak, s így szépségüket is megőrzik az idők során. Bárkivel előfordulhat, hogy a kendője beakad egy zippzárba, letört körömbe, vagy tépőzárba. Az így keletkezett kis hurkokat tompa végű tűvel visszaigazgathatjuk, sokszor az anyag kétirányú húzogatása is elegendő hozzá.

A rugalmas kendők pamut és elasztántartalmú szövetből készülnek. Nyúlásuk adja a támasztást a baba számára, ám túl nagy súllyal vagy rendszeresen lazán kötve bizony hamar életük végére érnek. Az anyag babával érintkező részeit fény felé tartva egy megfelelő minőségű kendő esetén egységes képet kell kapnunk, ha bárhol sávokban áttetszőbb, az bizony babánk hordozására már nem alkalmas, hiszen nem támaszt megfelelően.

Csatos hordozók esetén is érdemes a varrásokat, illetve a csatok és hevederek állapotát átnézni, főként a nem állítható, több mint 5-6 évvel ezelőtt készült darabokon, hiszen ezek az anyagok is öregedhetnek. Ha a régi kialakítású hordozó napszítta, inkább ne használjátok, ugyanis a közvetlen napfény biztosan hatással van műanyagra. Ha a heveder foszlik vagy a varrás nem folyamatos, semmiképp ne tegyetek bele gyereket! (Játékbaba hordozására lehet alkalmas, ha van vállalkozó kedvű nagytesó.) Ugyanez igaz a régi Liliputi Mei Tai-okra. Ezek dekor vászonnal fedett, nem állítható darabok ezért kihasználhatóságuk is korlátozott.

A régi darabok címkéjén a Liliputi felirat színéből lehet az elkészülés idejére következtetni, ebben az ügyfélszolgálat lehet segítségetekre. Ez a csatosokra, Mei Tai-okra és a rugalmas kendőkre is igaz, főleg utóbbiaknál számíthat, hiszen sok szín egy évtizede a paletta részét képezi.
A legeslegeső, több mint tizenöt éve készült darabokon a márkanév helyett egy mosolygó napocska jelöli a céget, ezek szinte biztosan relikviák, ám hordozásra már nem ajánljuk. A lila címkés hordozók több mint tíz évesek, nagyon fontos a teljes átnézésük. Inkább ne vásárold meg.