Ugrás a tartalomhoz

Hordozóban bárhol, bármikor

Hordozóban bárhol, bármikor

2017 December 19 szerző: Haklik Márta

Személyes történetem a Liliputi hordozóival már akkor elkezdődött, amikor a kisfiam még csak egy megérzés volt a lelkemben. Tudtam, hogyha lesz gyermekem, hordozni szeretném, hiszen már annyi mindent tanultam a hurcizásról, profi hordozási tanácsadóktól. Az is nyilvánvaló volt számomra, hogy minden típusú hordozót kipróbálok, hogy megtaláljam azt, ami mindkettőnk számára a legjobb.

Amikor fiam megszületett, kapva kaptam az alkalmon és részt vettem a Liliputi gyémántsávoly, biopamut szövött kendőjének a tesztelésén.
A kék színűre pályáztam, de csak a szürkéből volt készen, így nagy "duzzogva" elfogadtam azt is. 
Amíg megérkezett hozzám, addig sem maradt Nesta hordozás nélkül, hiszen előre feltöltöttem a “hurci spájzom” Liliputi Rugalmas kendővel és Csatos hordozóval.


Mivel melegebb éghajlaton élek, a rugalmas kendő három rétegét előfordult, hogy még gyakorlatilag meztelenül is nehezen viseltük. Ilyenkor előkerült a csatos hordozó, ahol úgy éreztem, hogy legalább oldalról szellőzünk. Illetve apukája, csak csatosban volt hajlandó hordozni. A történetemhez hozzátartozik, hogy sürgősségi császárral szültem és az első kb. 8 hétben nagyon nem kívánta a testem a hordozást. Én pedig figyeltem ezeket a jelzéseket és csak nagyon rövid időkre került a babám a hordozókba.
És ha már lúd, legyen kövér, szemet vetettem a karikás kendőre is, mert hordozóból sosem elég. De róla később… Vegyes érzelmekkel kezdtem el a szövött kendőt kötögetni, hiszen azt vártam tőle, hogy ebben még inkább összeizzadunk. Nem lett igazam.
A császár miatt nem estek jól azok a kötések, amik egy rugalmas kendővel köthetőek és a csatos hordozóban sem tudtam még hátra tenni a babámat, hiszen még nagyon picike volt.

De a szövött kendő egyik csodája, – sok más jó tulajdonsága mellett, – hogy egészen pici babákat is kis gyakorlattal az anya hátára lehet varázsolni, illetve nem szükséges, hogy három rétegben legyen anyag a baba körül, hiszen egy jól megkötött szövött kendő egy rétegben is tökéletesen, minden ponton tart. 

A kenguru kötést alkalmaztam elöl hordozáshoz, hiszen az nem nyomta a hasam, bordakosaram, ahol még a szerveim nem tudták eldönteni, hogy merre állnak arccal… úgy éreztem sokáig, hogy pörögnek, forognak, helyezkednek, de sehol sem találják a helyüket.
Itt szeretném felhívni a figyelmet a 4. trimeszter fontosságára, – mint nőkkel foglalkozó jógaoktató – a gyerekágy az nem véletlenül lett kitalálva és ne dőljön be senki a színes, vidám Instagramos fitnesz guruknak. Természetesen nem vagyunk egyformák és genetika, életmód, kor, a szülés körülményei és egyéb okok határozzák meg, hogy kinél milyen hamar rendeződnek avagy újra rendeződnek a testi-lelki változások.


De már megint elkanyarodtam… Szóval a kenguru és a batyu kötés lettek a barátaim, nagyon jó barátaim, na persze nem egyből. Nestának is türelemre volt szüksége (nem mindig volt) amikor az ágy fölött kötözgettem, miközben ő persze volt, hogy ordított és rúgkapált, mert már nagyon szeretett volna kézben lenni, de könyörgöm, úgy soha semmi nem lett volna készen a házban és mindenki éhezett volna, – az uram, én, meg a két nevelt lányom – ha csak fel és alá járkálgatok egy csecsemővel, mert őhercegsége – pocakja, idegrendszere, anyahiánya és sorolhatnám – ezt kívánja.
Azt ugye mondanom sem kell, hogy a hagyjuk üvölteni, hogy erősödjön a tüdeje, nem opció, és nem csak az én idegrendszerem miatt.
A szövött kendő életem és belső szerveim megmentője oké, ez drámai túlzás, de talán mégsem. Azáltal, hogy hátra is tudtam tenni a babámat, sokkal kevésbé fáradtam el és nem fájt a gátam, alhasam, sebem. Hiszen hamarabb kellett hordozni, mint ahogy a 100%- os regeneráció bekövetkezik. Ezzel szerintem minden több gyerekes, de akár egy gyerekes anyuka is így van. Persze közben ne mismásoljuk el a rehabilitációt se.
Mi lett a karikás kendő sorsa? Szintén ódákat tudnék róla zengeni, karikás kendőben locsoljuk a virágokat, altatáshoz is karikás kendőben landol a gyermek, ha csak a szopi és simi vagy ének és egyéb nyalánkságok már nem segítenek, de sokszor egyből karikással kezdjük, ha biztosra akarok menni. Számomra a legkönnyebb karikás kendőből ágyba tenni a babát, anélkül, hogy felébredne.
Ó és a reggelek, amikor a csajokat viszem oviba és suliba. Amikor kiszállok a kocsiból én karikás kendőbe rakom Nesta Neriyat. Nekem ez vált be, számomra ez a leggyorsabb a jelenleg négy és fél hónapos babámmal.
A kendőket nem kellett betörni, könnyen kezelhetők és lágyan, de mégis erős, biztonságos tartással ölelik át gyermekemet.
Szemnek is nyugtató színekből válogathatunk. Én ugye a Hold Anya ezüst színeibe burkolom újholdkor született fiamat és már nem bánom, hogy nem a kék kendőt kaptam.


Khm… hordozóból sosem elég. A Liliputi hordozó kínálata most már tényleg mindenki igényét kielégíti, minőségi, ízléses, hordozási tanácsadók és hordozós anyukák segítségével fejlesztett gyönyörű termékekkel. 
Természetesen nem mindenki lehet olyan szerencsés, hogy több hordozót is megvehet vagy örököl, kap. Az lenne a legjobb, ha a kendő kötését mindenképpen erre képzett szakembertől tanulnád. Ingyenes hordozási tanácsadás a Liliputi üzletében is elérhető. Az egyik legfontosabb azt eldönteni, hogy mennyi ideig szeretnéd hordozni a babádat, milyen az életstílusotok, hány gyereketek van, mi kényelmes és persze nem utolsósorban anyagilag mit engedhettek meg magatoknak. Ezen és más egyedi szempontok alapján lehet kiválasztani a legmegfelelőbb hordozó eszközt. Ééés csak egy üzletbe kell betérned, ahol minden típusú hurcival megismerkedhetsz!

Márta

Előző bejegyzés
Következő bejegyzés

Köszönjük a feliratkozást!

Ezt az e-mailt regisztráltuk!

Vásárolja meg a megjelenést

Válassz opciókat

Szerkesztési lehetőség
Általános szerződési feltételek
Adatkezelési tájékoztató
this is just a warning
Belépés