Amikor beszippant a hordozás
2015 November 13
szerző:
Gerhát Petra
Először csak egy kendőt veszünk – sokszor még a szülés előtt..majd ráérzünk az ízére.
Könnyebben megy a napi rutin, lesz időnk reggelizni, pihenni két etetés között, sőt, még altatni is könnyebb így, s az éber a baba is megnyugszik már, amint meglátja a kendőt. Óriási sétákat teszünk a friss levegőn, s a holtidőben böngésszük a netes fórumokat, a facebookot. Vannak hordozós közösségek, a tanácsadó válaszol, már töltjük is fel az új szelfit a közösségi csoport.

“Hordozott babát láttam” – jelentem is, hátha pont észrevett, s ha inkognitóban látunk egy anyatársat az utcán, csak annyit mondok, “szép kötés”.
Szórólapot készítünk anatómiailag megfelelő pózban hordozott babákkal, térítünk és csodálkozunk, ha nem úgy sikerül. Ha a szomszéd mégis a kenguruban kifelé, pedig négyféle hurcit adtunk kölcsön már a második trimeszterében.
Elkap a gyűjtőszenvedély is, első kendő után jön a másik, mert kell a váltás, esetleg hátha apa is hordozna, beszerzünk egy férfiasabb darabot – na meg még egyet, hogy passzoljon a télikabát alá is, a babakocsit már úgyis rég eladtuk a vaterán, mert a kendő értékálló befektetés. Ezért is vesszük meg a hatodikat. Titokban.
A csomagszállító futár előre köszön az utcán, rátaláltunk az anonim kendőfüggőkre is. Klubba járunk, tapogatunk, kölcsönzünk – legalább rá lehet fogni az új szerzeményekre is, hogy klubos.
Új távlatok nyílnak, ha a családban vagy a baráti társaságban gyermek születik, meg is van a babaköszöntő ajándék, hiszen micsoda szülő az, aki nem hordoz? Kiságyban altat, babakocsizik? Biztos az időt is nézi két szoptatás között…
Kompetens anyák vagyunk. Ezt le kellene írnom még egyszer, és mindenkinek le kellene írnia még egyszer és el kéne hinnünk másokról is, hogy azok. Akkor is, ha babakocsit is használnak, akkor is, ha gyerekszobában alszanak a gyermekeik és akkor is, ha nem a biopiacon vásárolják meg a napi betevőt.
Sokak kompetens anyaságát ugyanis már a szülés alatt megkérdőjelezik. Amikor nem tájékoztatják saját és gyermeküket érintő vizsgálatokról. Amikor lekicsinylenek, ha nem evidens a megszokott, ha véleményed van, ha utánaolvasol vagy megkérdőjelezel, ha ösztöneidre hallgatsz. A hordozás megerősít.
A hordozós közösség élő kapcsolat – még ha sokszor csak online is – más anyákkal, akik felismerték saját erejüket.
Felnőtt társaságot ad, közös értékrendet, hitet magunkban, s ha nyitott szívvel járunk, bizodalmat másokban.
Gerhát Petra
hordozási tanácsadó
Címkék: