Ugrás a tartalomhoz

A császármetszés története

A császármetszés története

2016 April 10 szerző: Szabó Anna Eszter

 

A császármetszés életmentő beavatkozásként kezdte “pályafutását”.
Abban az esetben alkalmazták, ha a baba és/vagy az édesanya élete veszélyben forgott.

 


Több évszázados evolúciója van és rengeteg érdekes témát vet fel.

“A császármetszés hónapja” alkalmából ezeket a témákat fogjuk boncolgatni, de kezdetnek tekintsünk vissza, hogyan is jutottunk el a gyertyafénytől a steril műtőkig.
(Figyelem, a témából adódóan egyes részletek felkavaróak lehetnek!)

A császármetszés az antik kortól kezdve évszázadokon át szinte bizonyosan halálos kimenetelű beavatkozásnak számított, csak végső esetben lehetett elvégezni a magzat megmentése érdekében.
A források szerint 1610-ben került sor először élő (!) asszony operálására. A műtétet érzéstelenítés nélkül, némi alkoholos bódulatban végezték.
Elképzelni is hátborzongató. Érdekesség, de a császármetszés oka legtöbbször a korábban meglehetősen gyakori angolkór következtében kialakuló súlyos medence-deformitás volt, ami lehetetlenné tette a magzat hüvelyi úton történő megszülését. 

Az első feljegyzett sikeres császármetszés

A XII. század elején  történt az első olyan feljegyzett császármetszés, amit az édesanya és az újszülött is túléltek. Egy svájci miskároló Jacob Nufer, miután a felesége szülése elakadt, némi tanácskozás után elvégezte a beavatkozást. Az egy dolog, hogy életben maradt mind az anya, mind a baba, de az asszony utána még ötször adott életet természetes úton, ráadásul egy alkalommal ikreknek! A feljegyzéseknek vannak hiányosságai, így nem lehet biztosra mondani, hogy minden pontosan így történt, mindenesetre több forrás is említi ezt a csodával határos történetet. 

Adametz asszony csodás és tragikus története

Egészen hihetetlen, kifejezetten drámai és felkavaró történet Gustav Adolf Michaelis és Anna Margaretha Adametz asszonyé, ami a XVIII. század második felében, abban a korban játszódik, amikor a császármetszések még kevés kivétellel halállal végződtek, ezért az ő történetük valóságos orvosi és nem mellesleg emberi csodának számít. Az asszony az angolkór következtében eleve csak tizenkét éves korában kezdett járni, harminc évesen várta első gyermekét. Medence-deformitása olyan nagyfokú volt, hogy semmi remény sem volt a természetes szülésre. A műtét sikeres volt, de a baba halva született. Ez után a fizikai fájdalmak eltörpülhettek…
Nehéz elhinni, de a beavatkozás után semmit sem varrtak össze, csupán egyetlen tapasszal rögzítették a külső sebet. Egy hónap múlva Adametz asszony már mosott, vezette a háztartást.

Második császármetszésére három év múlva került sor: az idős professzor gyertyavilágnál operálta a 90 kilométeres távolságból, szekéren érkező asszonyt. A műtét ekkor mindössze öt percig tartott, ezúttal három öltéssel összevarrták a sebet. Szomorú folytatása a történetnek, hogy az egészségesen születő kislány mindössze egy hónapig élt.

 A harmadik császármetszés is szerencsésen végződött, de sajnos ekkor is tragédiát tartogatott a sors, ez a kisfiú fél éves korában ment el.

A sok, gyakorlatilag  hiába vállalt szenvedés és csapás ellenére Adametz asszony 41 évesen ismét gyermeket várt és mivel a hüvelyi szülés továbbra is lehetetlen volt számára, vállalkozott a műtétre, noha orvosa nem sok jóval bíztatta, biztos volt benne, hogy ezúttal páciense életébe kerül a beavatkozás. Szerencsére nem így történt, egészséges kisbaba született és ez a csöppség végre a felnőtt kort is megérte. Még az unokák is tudtak nagyanyjuk elképesztő bátorságáról, amellyel a fájdalomcsillapítás nélküli műtétekre vállalkozott. Adametz asszony nevét ezek után mondhatni szégyen, hogy nem ismeri az egész világ…

Megindult a fejlődés

Egyre jobban elterjedt a módszer és egyre több sikerélménnyel gazdagodott az orvostudomány. Magyarországon Tauffer Vilmos végezte az első sikeres császármetszést 1890-ben, mely után az anya is, gyermeke is egészségesen mehetett haza.  

Az eljárás egyre tökéletesedett, egyre kevésbé volt életveszélyes és amint a steril körülmények is végre adottá váltak, a császármetszés valóban elnyerhette az “életmentő beavatkozás” címet.

Fantasztikus orvosok, szakemberek és mindenre elszánt, csodálatos édesanyák hőstettei tették lehetővé azt, hogy azok a kisbabák is egészségesen jöhessenek a világra  szintén egészséges édesanyjuk karjaiba, akiknek pár száz évvel ezelőtt esélyük sem lett volna. A “császármetszés hónapja” alkalmából előttük is tisztelgünk.

Azonban azt is fontosnak tartjuk, hogy tisztába tegyünk néhány dolgot, eloszlassunk néhány tévhitet és tegyünk azért, hogy a császármetszés megőrizhesse eredeti funkcióját. 

A következő hetekben olvashatsz majd szüléstörténetekről, beszámolókról, tippekről a gyorsabb testi-lelki felépüléshez, lesz szó a VBAC/CSUSZ-ról (Vaginal Birth After Cesarean/Császármetszés Után Szülni), téves információkról, nyilatkoznak szakemberek is, bemutatjuk az ICAN-t (International Cesarean Awareness Network-Nemzetközi Császármetszés Figyelő Szervezet), szóval rengeteg  érdekességgel jövünk még… Érdemes lesz velünk tartani.

SZAE

Források:
http://drimmun.com/szules/csaszarmetszes.html
http://www.nlcafe.hu/baba/20020101/a_csaszarmetszes_tortenete/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Lji1942~huwiki/Cs%C3%A1sz%C3%A1rmetsz%C3%A9s
http://www.news-medical.net/health/Cesarean-Section-History.aspx

Előző bejegyzés
Következő bejegyzés

Köszönjük a feliratkozást!

Ezt az e-mailt regisztráltuk!

Vásárolja meg a megjelenést

Válassz opciókat

Szerkesztési lehetőség
Back In Stock Notification
Általános szerződési feltételek
Adatkezelési tájékoztató
this is just a warning
Belépés